Képzéseinkről általában

Általános ismertető a magyarországon szervezett érzelem fókuszú párterápiás (EFT) képzésekről

Az EFT nemzetközi szervezete, az International Centre for Excellence in Emotionally Focused Therapy (ICEEFT) akkreditált minden olyan képzést, melyet az Érzelem Fókuszú Család és Párterápiás Alapítvány (EFT Alapítvány) szervez Magyarországon.
Az EFT a család- és párterápiás tevékenységen belül egy konkrét megközelítés, szemlélet, jellegzetes intervenciós eszközökkel. Ennek megfelelően az EFT-képzések módszertani ismereteket, tudást nyújtanak, azonban nem adnak terápiás jogosultságot, azaz nem készítenek fel, és nem jogosítanak fel család- és párterápiás tevékenységre. Az EFT-vel kapcsolatos ismeretek, melyeket a képzések során lehet elsajátítani, arra az alaptevékenységre és kompetenciaszintre épülnek rá, amellyel a képzésben résztvevők már az EFT képzésre jelentkezve rendelkeztek. (Az alapképzettségüket és kompetenciájukat tehát korábban, más képzőhelyeken szerezték meg.).
Magyarországon a családterapeuta / családi tanácsadó képzettséget a Magyar Családterápiás Egyesület képzéseiben lehet megszerezni. A családpszichoterapeuta szakvizsga képzéseket egyetemek szervezik, a képzésük módszertani részében együttműködve a Magyar Családterápiás Egyesülettel.

Érzelmekre Fókuszáló Párterápiás alapképzés (EFT Externship) 

Az EFT alapképzését (Externship) segítő szakemberek széles köre elvégezheti, akik ennek révén az EFT szemléletét a saját segítő tevékenységükbe be tudják építeni. Az EFT alapképzés négy napos. Az alapképzést követően a résztvevők az elsajátított személetet a saját segítő tevékenységükre építve tudják használni, azonbanaz alapképzés elvégzésével új típusú tevékenységekre jogosultságot, új végzettséget nem szereznek! A későbbiekben két irányba van lehetőségük továbbképződni: 1. Ölelj át! (Hold Me Tight) csoportvezetői képzés; 2. EFT haladó képzés (EFT Core Skills képzés). (A haladó képzést követően a nemzetközi “Certified EFT therapist” minősítés megszerzésére is lehetőségük van.) Az EFT alapképzést az ICEEFT által akkreditált EFT-tréner tartja.

Bemeneti követelmények: pszichológia, terápiás képzettség, bármely segítő foglalkozású szakember (tanár, lelkész, lelkigondozó, szociális munkás stb.).

Tartama: 4 nap

Az EFT Externship elvégzése mindazok számára ajánlható: 

  • akik család- illetve párterapeutaként – vagy képzésben levőként – szívesen bővítik ismereteiket az EFT szemléletével, eszköztárával;
  • akik a későbbiekben az EFT megközelítésének kiscsoportos, preventív / edukatív programjában – a Hold Me Tight / Tarts Szorosan programban – szeretnének csoportvezetői képesítést szerezni (erre nem csak családterapeuták, hanem más családokkal foglalkozó, segítő foglalkozású szakemberek is jelentkezhetnek);
  • akiket érdekel a párkapcsolatok felnőtt-kötődés fókuszú megközelítése.

EFT Externship főbb témaköreinek áttekintése

1. nap: Párkapcsolati distressz, Kötődéselmélet, az EFT folyamata

  • A párkapcsolati distressz természetének és okainak megértése és leírása
  • A kötődéselmélet alapjainak megértése és leírása, illetve hogy a kötődéselmélet hogyan hat a párokkal való terápiás munkára az EFT-ben.
  • Az EFT rendszerszemléletű és élményközpontú elemeinek megértése és leírása.
  • A változást előidéző faktorok megértése és leírása, amely a párokat elvezeti a distressz állapotából a „gyógyulás” felé.
  • Az EFT 3 szakaszának, illetve 9 lépésének megértése és leírása.
  • Az alapvető empátiás eszköztár elsajátítása és gyakorlása, mely központi helyet foglal el az EFT terápiás folyamatában.

2. nap: A terápia 1. szakasza; terápiás szövetség, felmérés (az EFT 1-4 lépései)

  • A felmérési folyamat eszközeinek megértése és gyakorlása (1 & 2 lépés).
  • Annak megértése és gyakorlása, hogy hogyan teremtsük meg a terápiás szövetséget, az empátiás ráhangolódás, elfogadás, hitelesség, és hitelesítés (validation) eszközeivel.
  • Annak megértése és gyakorlása, hogy hogyan lépjünk be a pár tagjainak élményvilágába annak érdekében, hogy megértsük, hogy hogyan alkotják meg a saját élményüket a kapcsolatukon belül.
  • Annak megértése és gyakorlása, hogy hogyan kövessük nyomon és adjunk értelmezési keretet azon egymást követő interakcióknak, amelyek a párkapcsolati distresszt felerősítik.
  • Annak megértése és gyakorlása, hogy hogyan fogalmazzuk meg, és keretezzük a negatív ciklust (pl.: üldöző/visszavonuló) hangsúlyozva a kötődései szükségleteket (pl.: közelség, kapcsolat, a másik fontossága, veszteségtől való félelem).

3. nap: A terápia 2. szakasza; az EFT intervenciói és a változási események (az EFT 5-7 lépései)

  • Az EFT intervencióinak alapját képező rendszerszemléletű és élmény-centrikus elméletek megértése és leírása.
  • Az érzelmekkel való munka alapvető EFT intervencióinak gyakorlása és elsajátítása, mint pl.: a tükrözés, hitelesítés, előhívó reagálás, empátiás sejtés és felerősítés.
  • Annak megtanulása és gyakorlása, hogy hogyan használjuk a RISSSC eszköztárát az érzelmi élmények felerősítése érdekében.
  • Annak megtanulása és gyakorlása, hogy hogyan segítsük elő a pár tagjai közötti interakciókat a közvetlen megjelenítés (enactment) eszközével.
  • Annak megtanulása, hogy hogyan rendezzük össze az intervencióinkat a változási események elősegítésére.
  • Az EFT 3 változási eseményének leírása: lecsendesedés folyamata (de-escalation), a visszavonuló újra bevonódása (withdrawer engagement), és az üldöző megenyhülése (pursuer softening).
  • Az érzelmek elérését, feltárását és mélyítését szolgáló készségek elsajátítása és gyakorlása.
  • Az elfogadás elősegítését szolgáló készségek elsajátítása és gyakorlása.
  • Annak elsajátítása, hogy hogyan koreografáljunk közvetlen megjelenítéseket a változási események elősegítésére.

4. nap: EFT terapeutává válás folyamata/Kötődési sérülések

  • A kötődési sérülések megértése, a kötődéselmélet szemszögéből.
  • A kötődési sérülések feloldódásának lépései, a megbocsátás elősegítése.
  • A megcsalás természetének megértése a kötődéselmélet szemszögéből.
  • A kötődési sérülések feloldását szolgáló EFT eszközök elsajátítása és gyakorlása.
  • A párkapcsolati distresszel együtt járó egyéb kórállapotok – mint depresszió, szexuális diszfunkciók – kezelésének EFT szemléletű megközelítése.

Az első 3 nap legalább 25-50%-ában a különböző gyakorlatokra, szerepjátékokra és videók megtekintésére kerül sor az EFT gyakorlati elsajátítása érdekében. Az Externship kb. 28 óra, melynek keretében legalább 1 élő terápiás ülés demonstrációra is sor kerül.

EFT Haladó kurzus (EFT Core Skills)

EFT haladó kurzusra (EFT Core Skills képzés) azok jelentkezését tudjuk fogadni, akik már elvégezték a Magyar Családterápiás Egyesület alapképzését, és ilyen módon jogosultak – szupervízió mellett – a családokkal/párokkal folytatott ülésvezetésre. Ennek a megkötésnek az az oka, hogy az EFT haladó kurzus elvégzésének feltétele, hogy a résztvevők saját eseteket hozzanak a haladó képzési csoportban történő közös feldolgozásra. Esetet azonban csak azok tudnak hozni, akik az esetvitelhez megfelelő jogosultságokkal, előzetes képzettséggel rendelkeznek. Az EFT haladó kurzusa nyolc napos. A képzés kiscsoportos formában (maximum 12-16 fő részvételével) zajlik, melynek során a résztvevők az EFT szemléletű intervenciókat szerepjátékok segítségével gyakorolják be . A csoport terápiás ülésvideó részleteket elemez a csoportvezető támogatásával, illetve a résztvevők saját eseteit dolgozza fel csoportos szupervíziós módszerekkel. A haladó képzést ICEEFT által akkreditált EFT-tréner tartja.

Bementi követelmények: EFT Externship (alapképzés) elvégzése; igazolás az MCSE 200 órás családterápiás alapképzésének elvégzéséről, párokkal folytatott terápiás gyakorlatról

Az EFT képzés haladó kurzusa, az úgynevezett Core Skills képzés, 4+4 (összesen 8) napos képzés, kb. 12 fős csoportokban.

Az EFT képzés teljes folyamatáról és a nemzetközi ’EFT terapeuta’ minősítés megszerzéséről angol nyelven az www.iceeft.com honlapoldalon, magyar nyelven az Externship Manuál 6-9. oldalán olvasható bővebb információ.

A 8 napos kurzus sikeres teljesítésének (és az igazolás kiállításának) feltétele egy saját EFT szemléletben vezetett eset bemutatása a kurzus során, amelyből egy fontos részletet, egy kb. 12-15 perces kiemelt, videó-felvétellel rögzített ülésrészlettel kell illusztrálni. Az esetbemutatáshoz mellékelni kell az ülésrészletben elhangzottak szó szerinti magyar nyelvű leiratát és annak angol fordítását. Az esetbemutatás formai követelményeit INNÉT lehet letölteni.

Certified EFT therapist (akkreditált vagy minősített EFT terapeuta) – ICEEFT által adományozott – cím megszerzésének menete, követelményei
Az EFT alap- és haladó kurzusát elvégzettek, megfelelő számú EFT szemléletű szupervíziós kísérést követően, az ICEEFT honlapján megtalálható részletes angol nyelvű útmutató alapján, illetve az itt megfogalmazott követelményeknek megfelelő módon és azok teljesítésével kérvényezhetik a “Certified EFT therapist” (minősített EFT terapeuta) cím odaítélését. Ehhez többek között egy saját eset részletes ismertetését kell benyújtaniuk – angol nyelven – az EFT szemléletű munkájuk megfelelő illusztrálásával, az ICEEFT tanulmányi bizottsága számára. Az eljárásnak külön díja van, amit az ICEEFT számára kell befizetni, illetve akik kérvényezik a minősítés megszerzését, azoknak ICEEFT-tagsággal is rendelkezniük kell.

További információk (angol nyelven):

https://iceeft.com/

A Hold Me Tight (Tarts Szorosan) PROGRAM csoportvezetői képzése

Azok, akik nem jogosultak a magyarországi ellátórendszerben család- és párterápiás tevékenységet végezni (megfelelő képzettségük hiányában), az EFT alapképzés (Externship) elvégését követően egy egynapos módszertani képzés során Ölelj át! csoportvezetői képzettséget szerezhetnek. Nekik meg kell vásárolniuk a csoportvezetői segédanyagokat is!
Az Ölelj át! (Hold Me Tight) elnevezésű program az EFT elméletére és módszertanára épülő párkapcsolat-gazdagító, edukatív (oktató) program, mely mindazon párok számára kínál jól felépített, strukturált, nyolc alkalomból (nyolc lépésből) álló programot, akik szeretnék elmélyíteni a párkapcsolatukat, közelebb kerülni egymáshoz, hatékonyabban oldani meg – együtt – aktuális nehézségeket (ugyanakkor párkapcsolati problémáik nem olyan súlyosak, hogy az terápiás beavatkozást indikálna inkább).
Az egynapos csoportvezetői kurzus elvégzői jogosultak és képesek lesznek arra, hogy pároknak Ölelj át! (Hold Me Tight) csoportfoglalkozásokat tartsanak, edukációs célok mentén, megfelelő célcsoport számára: háromnapos, tömbösített formában nyolc alkalmas foglalkozássorozat formájában heti/ kétheti ritmusban zajló kb. kétórás találkozások keretében (pl. heti egy estén, nyolc héten át). A csoportok létszáma általában 4-6 pár egy csoportban, két csoportvezető vezetése mellett.

Bementi követelmények: EFT Externship (alapképzés) elvégzése

A képzési program leírása:
A Hold Me Tight (Tarts Szorosan) elnevezésű program az EFT elméletére és terápiás módszertanára épülő párkapcsolat gazdagító, edukatív program, mely mindazon párok számára kínál egy jól felépített, strukturált 8 alkalomból (8 lépésből) álló programot, akik szeretnék elmélyíteni a párkapcsolatukat, közelebb kerülni egymáshoz, hatékonyabban oldani meg – együtt – aktuális nehézségeket.

A kurzus elvégzői jogosultak és képesek lesznek arra, hogy pároknak Hold Me Tight (Tarts Szorosan) csoportfoglalkozásokat tartsanak. Ennek a formája hétvégi, három napos, tömbösített forma, vagy megvalósítható egy sorozatként, nyolc kb. kétórás találkozás sorozat keretében (pl. heti egy este, nyolc héten át). A csoportok létszáma általában 5-7 pár egy csoportban.

Angol nyelvű leírás a programról: http://www.iceeft.com/index.php/hold-me-tight

Induló csoportok

Meghirdetett képzéseink a webshopban érhetők el.

A képzéseinkre meghirdetett ösztöndíjakról itt tájékozódhat.

Ugrás a blokk tetejére

Elolvasom a többi képzést is

Az EFT végzettségről*

* Tekintettel az országonként eltérő képzési és jogosultsági rendszerekre, értelmezési kérdések vonatkozásában az angol eredeti szöveg tekintendő irányadónak, illetve állásfoglalás kérése javasolható közvetlenül az ICEEFT tanulmányi bizottságától

1. szint: okleveles EFT terapeuta

A végzettség megszerzésének feltételei

Útvonal 1.
• Egy hivatalosan nyilvántartott Externship képzésen való részvétel, melyet okleveles EFT tréner tartott, és amely 28-30 óra időtartamú, 4 képzési napra elosztva.
• Egy Haladó Externship (Advanced Externship) képzésen való részvétel, melyet okleveles EFT tréner vagy szupervízor tartott, és amely 12 óra időtartamú, 2 képzési napra elosztva. A képzés minden résztvevőjének prezentálnia kell a csoportban egy videóra rögzített terápiás ülést, illetve ülésrészletet.
• Konzultáció / Szupervízió egy okleveles EFT / EFFT szupervízorral vagy szupervízor jelölttel – összesen 32 óra. Ebből 24 óra megszerezhető csoportos szupervíziós keretben is. Csoportos szupervíziós órák gyűjthetők az ICEEFT által szervezett telekonferencia sorozatokon való részvétel révén is (10 óra mennyiségben). 8 órányi egyéni szupervízióban való részvétel okleveles EFT szupervízornál, trénernél, vagy akkreditált szupervízor jelöltnél. (Egyéni szupervízióként számolhatók el az egyidejűleg két terapeuta részvételével zajló szupervíziós alkalmak is.) A szupervízió történhet személyes találkozás keretében, vagy valamilyen távolsági kapcsolat létrehozása segítségével.

Az ICEEFT elvárja, hogy a terapeuta mindent elkövessen, hogy e folyamatok közben a kliens személyiségei jogai semmi módon ne sérüljenek. Az internet használata révén megosztott bármilyen információnak, illetve ülésen készült dokumentumoknak összhangban kell lennie a szupervízor saját szakmai szervezetének alapelveivel. Az ICEEFT e tekintetben nem vállal felelősséget a szupervízorok tevékenységéért.

Útvonal 2.
• Egy hivatalosan nyilvántartott Externship képzésen való részvétel, melyet okleveles EFT tréner tart, és amely 28-30 óra időtartamú, 4 képzési napra elosztva.
• Részvétel egy un. „Core Skills Advanced Training”-en, melyet okleveles EFT tréner tart, és amely 48 óra időtartamú, négy 2 napos workshop-ra elosztva.
• 8 órányi egyéni szupervízióban való részvétel okleveles EFT szupervízornál, trénernél, vagy akkreditált szupervízor jelöltnél. (Egyéni szupervízióként számolhatók el az egyidejűleg két terapeuta részvételével zajló szupervíziós alkalmak is.) A szupervízió történhet személyes találkozás keretében, vagy valamilyen távolsági kapcsolat létrehozása segítségével.

Az ICEEFT elvárja, hogy a terapeuta mindent elkövessen, hogy e folyamatok közben a kliens személyiségei jogai semmi módon ne sérüljenek. Az internet használata révén megosztott bármilyen információnak, illetve ülésen készült dokumentumoknak összhangban kell lennie a szupervízor saját szakmai szervezete alapelveivel. Az ICEEFT e tekintetben nem vállal felelősséget a szupervízorok tevékenységéért.

A jelentkezés folyamata:
Az ICEEFT számára következők megküldése szükséges:

Forrás: EFT Externship Manuál, 7-10. oldal